Noshát. Ebben a színdarabban, amit leggyakrabban életnek nevezünk, és a továbbiakban így is "rövidítenék", varázslatos fordulatok fordulnak elő, nap, mint nap. Csak ki kell nyitni a szemet, "nézni, amit látsz", és játékosan, vidáman kell szemlélned az életet, ami, mit ahogy tudjuk is; egy színdarab.
Vegyünk egy férfi és egy női szereplőt, a hagyományokhoz méltóan legyenek Rómeó és Júlia. Vagy Ádám és Éva. De mégis inkább Rómeóék. Szóval van ez a lány, Júlia, aki beleszeret Rómeóba (eddig minden a sablon szerint), ám a fiú ezt nem viszonozza, a lányt emiatt a szomorúság fájdalmai gyötrik, a fiút meg egy csepp bűntudat, mevel a lánnyal a viszonya nem egy szempillantás alatt, első látásra ment végbe, hanem hosszú évek során, és ő sajnálja a dolgot. Hízik is a mája, miért ne hízna, de összességében sajnálja a dolgot, és hát, a legokosabb, amit tehet; jegeli a kapcsolatot. A lány belemegy, csak ezt teheti. Aztán a fiúnak hiányozni kezd, már-már beleszeret a lányba, akire viszont várnia kell, mert ő elutazott, elhajózott, megbetegedett, látogatóba ment, vagy akár beleszeretett valaki másba. Szerelme nem nevezhető plátóinak, merthát egy plátói szerelmet az ember nem utasít vissza. Szóval vár, és csak a szerencsén (?), a sorson (?), az életen (?), Istenen (?) a szelen múlik, hogy Happy End lesz a vége. Vagy rajta, de ezt nehéz elfogadni.
Vegyünk egy férfit, aki - az előre eltervezett -fergeteges nyarát tölti. Fesztivál, haverok, buli, fanta, jó könyvek, filmek, család. Hiányérzet. Ami aláássa az előre eltervezett, fergeteges nyarat. Bűntudata van, amikor alszik, de másfajta, mit az előző szereplőnknek, Rómeónak. Nem elégedett, de hát "nem baj ha az ember nem 100%ig elégedett; gőgös igényesség, igényes gőg, az előbbi emberekké az utóbbi magyarokká kovácsolt bennünket." Nyugtatja magát, megnyomja az újratervezés gombot, és ezúttal nem hagyja ki a számításból az embert, (nem esik olyan hibába, mint a természettudományok), és figyel a szerencsére (?), a sorsra (?), az életre (?), Istenre (?) a szélre. (Esterházy írta Istenről szóló többoldalas elmélkedése során, hogy Isten mindenható, de nem oszthat nullával...)
Vegyünk akár csak két barátot, akik megértik egymást, a szavakon túl, ahol lakik a teljes igazság, ahogy azt a minap Ottliktól tanultam. Meg, hogy A világhoz nem alkalmazkodni kell, hanem csinálni, nem újrarendezgetni azt, ami már megvan benne, hanem hozzáadni mindig. Vegyünk akár egy férfit, akinek nincs barátja, de végül találkozik azzal a személlyel akit a barátjának rendelt a sors (?)..., miközben találkozik önmagával is. Vegyünk bárkit aki találkozik önmagával. Vegyünk bárkit aki bármit is megért. Vegyünk bárkit akibe bármi is lejátszódik. Vegyünk a zenét.
Csuapa - csaupa "hétköznapi dolgok", aminek köszönhetően (többek között) frissül lassabban a blog, aminek köszönhetően nem is baj, hogy lassabban frissül a blog. Aminek köszönhetően ilyen jó, SZÉP, élvezetes, izgalmas ez a színdarab.
