Azóta kibékültünk. Neki semmibe sem kerül egy kis meghunyászkodás, egy kis talp- és hátsórésznyalás. Én meg nem tudok mérges lenni. Nem vagyok haragtartó. Így ismét a jellemünkben előre el volt rendelve az egész.

Sokáig idegeskedtem miatta, de a múltkor nagyon jó társaságnak bizonyult. Legalábbis egy ideig. Felvetette, hogy mi van, ha mindezidáig mindenki tévedett. Minden rendszer, életértelmezés, satöbbi hibás. Isten a teremtés során tévedett, a teremtés nem volt tökéletes... A lónak is négy... Ezen elgondolkodtam.

Ő másra terelte a témát, értetlenkedett. Hogy lehet, hogy így mennek a dolgok? Felháborító, nem? Közbeszóltam. Az előbb mondtad, hogy lehet, hogy a teremtés nem tökéletes.

- Azt felejtsd el. - válaszolt

- Miért?

- Mert az. Annak kell lennie. És ha nem is az, nekünk azt kell hinnünk.

- Akkor... - tűnődtem el... - bennünk van a hiba.

Láttam rajta, hogy nem tetszik enki a válasz. "Benne hiba? Á, dehogy" - ezt árulte el fölényes, dölyfös ábrázata.

- Maximum benned... - mondta. Persze viccből.

Nem tudtam röhögni rajta. Az ő szájából ez nem vicces. Ezen megsértődött, és otthagyott. Másnap kibékülünk.

Mivel külön bejegyzésben nem megy, kijátszuik a rendszert:

3.

Ő mutatta be nekem A.-t.

A. az a tipikus elegáns srác. Aki whiskey-t iszik a bulikon. Valahogy az elegancia számomra mindig társul a whiskey-vel, avagy fordítva. Én is szeretem azt inni, de nem vagyok sem elegáns, sem úriember, de mindig is az akartam lenni. Talán ezért szeretem a whiskey-t.

A. viszont mindig ingben jár, kedves, előzékeny. Legalábbis látszatra. Mármint az ing, az mindig ing, mindig annak is látszik, de nem folyton kedves és előzékeny. Igazából szokszor spekulál, és sokszor csak játssza az elegáns úriembert. Szerintem még a wiskhey-t sem szereti.

De mindezért nem lehet rá haragudni. Nem megjátssza magát, nem gerinctelenségből, alakoskodásból viselkedik így. Egyszerűen össze van zavarodva. Nem tudja pontosan, mit akar, nem tudja, hogy kinek van igaza, nem tudja mi a fontos számára. Ilyen instabil értékrendet még életemben nem láttam, mint A.-nál. Egyszer a család, a neveltetés a fontos, egyszer a sport, egyszer a haverok, a buli, másszor az úriember lét, majd a lányok, a whiskey. Aztán előröl.

A felületes szemlélő úriembernek tartja. Az a tipikus elegáns srácnak. Akik bele látnak a dolgokba, látnak a sörök között egy műembernek, pojácának nevezik. Pedig igazából egy igazán értékes ember.