Meg sem említettük, említettem (legyünk pontosak) itt az oldalon a március beköszöntét, pedighát bizony; idén is eljött a tavasz. Ez meg óhatatlanul már a nyarat idézi, már néha-néha (és egyre inkább) a nyár illatát szagolhatjuk, már nincs rajtunk nagykabát, majd (talán) májusban papucsban csoszoghatunk az utcán, és még más felemelő érzés. És tényleg. Van valami felelmelő ebben, így, hogy tavasz.
Sok tervem van tavaszra, alkotói reneszánszom kezdetén érzem magam (ahogy általában
ilyenkor), és meglepődök azon, hogy a természet még képes új erőt adni, transzcendens képességével meglegyinteni. Akárcsak, mint egy apuka, mikor az éppen olvasgatott újsággal meglegyinti a fiát, esetleg összeborzolja a haját, azt már újság nélkül, és kedves szavakkal bíztatni kezdi. A fiú meg bizakodik. És aztán bezárja az érzést, lakattal, kulccsal ("most már dobozban, ami fontos, azon lakat..."), de azért rések mndig vannak. És mikor a tavasz szele megcsapjí, a huzattal együtt árad ki az érzés is. Aztán vissza. Ide-oda, apály-dagály.
Jó, hogy van tavasz.
Ui.: az előző bejegyzés valamely gondlolatához olvastam Máraitól (megint ő!) egy jó megfogalmazást: "sunyin tervező emberiség". (csakhogy magyarázzam a néha történő elborzadást)
