Nem történhetett másként.
Ő - rossz szokása szerint - megint gerinctelen volt, kicsellózott velem, aztán vadul bizonygatta az igazát. Nagy gesztusokkal, fröcsögő szájjal, eltorzult arccal beszélt. Mintha egy rémálomból jött volna, úgy nézett ki. Ő is érezte, hogy hülye volt, pontosan tudta, de természetesen ezt palástolni akarta. Persze azt nem tudta elérni, hogy ne mutassa ki gondolatait. Jelleméből adódóan nem tehetett mást, így kellett viselkednie.
Vagyok annyira büszke ember, hogy szóvá tettem neki. Gerinctelen voltál, kicsellóztál velem. Ne bizonygasd az igazamat. Nincs igazad. Nekem van igazam, ne dumálj. Én lenyeltem volna a sértést, mert ilyen vagyok, de mivel neki magyaráznia kellett, támadnia engem, ideges lettem. Nem tehettem mást. Büszkeségből, bosszúvágytól és hirtelen lobbant idegességből faképnél hagytam. CSERben, és FAképnél. Kicsellóztam vele. Nem tehettem mást, ilyen vagyok.
Jellemünkben, személyiségünkben bele volt kódolva előre, hogy mi fog történni. A hangos szóváltás, a sértegetések, aztán hogy elmegyek. Előre el volt rendelve.
Nem történhetett másként.
